Történetünk

 A tamási református gyülekezet rövid története

 

 

 

Tamásiban a történelmi egyházak közül a reformátusok alapítottak utolsóként önálló egyházközséget. A törökök kiűzése után, a 18. század elején megindult Tamási és környékének újratelepítése. Ennek során a város földesurai, az Esterházyak a római katolikus vallású jobbágyokat részesítették előnyben. Száz év elteltével, 1830-ban a mezőváros 2800 lakosából még mindig csak 11 volt református, a protestánsok tehát jórészt csak a 19. század második felétől, szórványosan kerültek a községbe. Volt, aki ide házasodott, másokat a munkájuk szólított ide, többen pedig menekültként érkeztek Erdélyből vagy a Felvidékről, Trianon után, az 1947-es lakosságcsere idején, vagy még később, a Ceaușescu-diktatúra alatt.

 

A kis létszám és a szervezetlenség miatt sokáig szórványnak számított településünk. A szervezettség első lépcsőjét jelentette, hogy 1932-ban megalakult a tamási református missziói fiókegyház, az alakuló gyűlést az első lelkész, Eöri Szabó Dezső dombóvári lelkipásztor vezette. Főgondnokká Sörös József ny. főszolgabírót, gondnokká Tolnai János gépészkovács mestert választották, mellettük 3 presbiter szolgált.

 

1933-tól 1936-ig Székely Benjámin felsőiregi lelkész látta el Tamásit is. Helyben lakó gondozó lelkészt 1936-ben kapott a gyülekezet, de alig több mint 4 év alatt öten is követték egymást: K. Szabó Benedek, Horváth Kálmán, Komáromi Imre, Boross Ferenc és Jakus Gábor.

 

A második világháború vége felé a gyülekezet már 354 adófizető tagot számlált. 1937-ben 22 szórvány is a tamási gyülekezethez tartozott (Értény, Fürged, Nagykónyi, Ozora, Pári és a környékbeli puszták). Jellemző, hogy a gondozó lelkésznek 18 iskolában kellett a vallástanítást megoldania, sokszor csupán egy-két gyermek számára.

 

Az első hosszabb időn át, 1940-től 1951-ig Tamásiban szolgáló lelkész Farkas Miklós volt. A lelki élet szervezése az ő idejében teljesedett ki: 1940-ben csütörtök esténként bibliaórák voltak, szombatonként asszony- és leánykört tartottak, az evangélikus iskola épületében pedig vallásoktatás folyt. 1941-ben megalakult a Nőegylet, amely havonta tartotta összejöveteleit 1951-es megszűnéséig. A gyülekezet társadalmi összetételét Farkas Miklós lelkész 1944-ben így jellemezte: részben vagyontalan napszámosok és tisztviselők, részben pedig törpebirtokosok és kisiparosok. A gyülekezet választói névjegyzékében ugyanakkor tekintélyes személyeket is találunk: jegyzőt, közjegyzőt, ügyvédeket, ny. katonatisztet vagy éppen járásbírósági elnököt.

 

A gyülekezet kezdetben semmiféle vagyonnal és ingatlannal sem rendelkezett. 1940-ben már elkülönített templomalapon gyűjtötték a pénzt ingatlanvásárlásra, 1943 márciusában rendkívüli anyagi áldozatok sikerült megvásárolni és felújíttatni egy központi fekvésű házat (a mai Művelődési Ház és Városi Könyvtár helyén). A második világháború során az egyházat kisebb károk érték, így pl. egy orosz csoport magával vitte az egyház anyakönyvét is.

 

A háború után nagy változások következtek be az egyházközség életében is, ekkor lett gyülekezetünk önálló egyházközség. Anyagi alapját a földosztáskor kapott 15 kh. föld és a szomszédos Páriba telepített – majd idővel többnyire elköltözött – 80 felvidéki református család teremtette meg.

 

1951 és 1956 között Mező Gábor korábbi kecskeméti ifjúsági lelkész került Tamásiba. 1951-ben imaház céljaira megvették az Eötvös u. 22. szám alatti polgári házat, amely a lelkésznek is otthont adott. 1956-ban a fővárosból érkezett gyülekezetünkbe Csákai Gyula és felesége, Csutora Ibolya, 1973-ig szolgáltak nálunk. A 160 fős gyülekezethez 50 kilométer sugarú körben ekkor 18 szórvány is tartozott. 1973 végétől 1976 márciusáig Makra Sándor simontornyai lelkész – aki etnográfusként és szépíróként is nevet szerzett – látta el a gyülekezetet.

 

Holló László 1976 márciusában nyugdíjasként került Tamásiba, és 1992. március 31-ig volt a gyülekezet lelkésze. A városban ő indította el az ökumenikus imaheteket, a rendszerváltás után önkormányzati képviselővé is megválasztották.

 

1992-től Szalai Géza iregszemcsei lelkész látta el a tamási gyülekezetet is, 2012 februárjától pedig ő a gyülekezet helyben lakó lelkésze, miután a Dunamelléki Egyházkerület és a Tolnai Egyházmegye jóvoltából gyülekezetünk parókiát vásárolhatott imaházunk szomszédságában.

 

Végezetül néhány szót a közösség lélekszámáról. Az 1935-ös választási névjegyzék 26 főt tartalmaz, ekkortól kezdve negyed századon át folyamatosan nőtt a választók lélekszáma: 1937-ben 50, 1942-ben 93, 1959-ben 123 volt a számuk. A következő, 1960-as esztendő már enyhe csökkenést mutat 114 fővel, majd 1961-ben drasztikus méreteket ölt a fogyás: mindössze 27 főt tartalmaz a névjegyzék, bizonyára nem függetlenül az éppen befejezett téeszesítéstől. Ekkor alakul ki az egyházközségünkre ma is jellemző kb. 60 fős választói létszám: 1962-ben 56, 1972-ben 60 fő.